Nagy reményekkel, kultúrára szomjazva érkeztünk vasárnap koradélután a fővárosba. Első utunk egy Bauhaus-ba vezetett, mivel még mindig le volt merülve mindenünk és képtelenek voltunk kommunikálni a külvilággal, ami egyébként rég nem érzett szabadságot nyújtott. Remek kis GPS-ünkkel játszi könnyedséggel akadtunk rá, kár hogy csak azt az egyet nem kalkuláltuk bele, hogy rólunk van szó. Természetesen zárva volt, mint minden más is a külvárosban... Az első Berlinben töltött óránk katasztrofális volt. Egy Zombieland-et idéző, teljesen kihalt városban barangoltunk, lerobbant össze graffitizett paneltömbök között. Egyöntetűen arra jutottunk, hogy ennél nagyobb csalódás még nem ért bennünket az út során. Már-már feladni készültük, mikor megpillantottuk egy templom tornyait. Adjunk még egy esélyt a helynek, gondoltuk, és egyáltalán nem bántuk meg. Egy-másfél óra szenvedés után végre rátaláltunk a belvárosra. Szebbnél szebb épületek, hangulatos kis sétálóutcák, remek sör, de még mindig ronda Német nők fogadtak minket. Két-három órás városnézést, szoborra mászást és EuroTripSepi által egy nagyjából Deák-tér mennyiségű ember előtt, az út legnevetségesebb szoborról leesését, majd a másik két Trip tag negyedórás földön fetrengve nevetését követve ültünk be egy park széli söröző kerthelységébe meccset nézni (Spanyol-Olasz). A kerthelység számunkra a pub előtti parkos részt jelentette, ahova 3 nyugágyat szerezvén feküdtünk be pár finom berlini sörrel. A döntetlennel végződő mérkőzést követően döbbentünk rá, hogy még szinte semmit sem ettünk egész nap, így este kilenc órára érthetően ájuldoztunk mindnyájan az éhségtől, kivéve Sepit, aki Trip üzemmódra váltva csakis napfénnyel táplálkozik költségkímélés címen. Már-már tovább is indultunk volna, ha nem jut eszünkbe hogy még nem láttuk sem a Reichstag-ot, sem a Berliner Mauer-t, azaz a Falat. A történelmi múltú német törvényhozás székhelye nem okozott csalódást, lélegzet-visszafojtva álltunk előtte és jártuk körbe hosszas perceken át. Azt a bizonyos pontot arra a bizonyos "i"-re a Berlini fal tette fel. A közel 1km-es megmaradt szakaszt mára már a falfirkászok vették át, elgondolkodtató rajzokkal színesítve az emlékművet. Az éjszakai életről sajnos nem tudunk sok mindent elmondani, mivel éjfél után valamivel tovább is álltunk Hamburg felé. Útközben sofőrünk ismét megcsillogtatta páratlan reflexeit, ugyanis észrevett egy laptopot az út közepén! Gyorsan kipattantunk, visszarohantunk és valóban, ott hevert a háromsávos főút közepén egy szebb napokat is látott Packard Bell laptop. Miután elhittük amit láttunk, amerikai focistákhoz illő eufórikus állapotban rohantunk vissza az autóhoz és hajtottunk tovább esti szálláshelyünkre, a már jól megszokott autópálya melletti benzinkút parkolóba. Lefekvés előtt mindnyájan éreztünk egy "igen, itt vagyunk" welcome pálinkát étvágy gerjesztő gyanánt a vacsoránk mellé, majd még egyet-kettőt levezetőként is a napfelkeltéhez... Másnap(os) déli indulással közeledtünk Hamburg felé, de előtte még megálltunk egy térképen rábökött tónál. E természet adta csodában gyönyörködve sütöttünk magunknak csirkéből gyros húst amerikai dresszinges salátával és rizzsel. Fejedelmi vacsoránkat követve vertük fel a sátrunkat, majd az ismét jól megérdemelt Német sörünk befejeztével tettük át magunkat másnapra. Korai kelés és villámgyors összepakolás következtében, délután érkeztünk Hamburgba. Úgy 5-6 órát töltöttünk városnézéssel, eltévedéssel és blogunk frissítésével. Amint beesteledett kiderült, kis ízelítőt kapunk Amsterdamból. Rengeteg kocsma, disco (direkt nem írom szórakozóhelynek...) és persze a legősibb mesterséget sem kevesen űzik errefelé, a jól bevált utcán leszólítós fajtától az ablakban ülőkig végig a Reeperbahn-on. Mielőtt mindenki foglalná a repjegyét Hamburgba, a EuroTripCsapat már tudja, sokszor bizony él a mondás, miszerint töke van a menyasszonynak... :)
U.i.: Képek a Facebook oldalunkon http://www.facebook.com/eurotura2012
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Timi n 2012.06.21. 14:43:35